Nyári táborok

A nyár folyamán alapítványunk számos, elsősorban fiatalok számára rendezett tábor szervezett, illetve támogatta ilyen táborok megrendezését. Július 8-10.: Szociáldemokrata Ifjúsági Akadémia, Balatonszemes Büttl Ferenc, az MMAA kuratóriumi elnöke „Milyen a jövőorientált politika?” című kerekasztal beszélgetésen vett részt Áber Áron Márk és Köves Alexandra társaságában. A tábort a Szociális Demokráciáért Intézet szervezte a Friedrich Ebert Alapítvány…

Részletek

MMAA partnertalálkozó

Alapítványunk úgy érezte, hogy itt az ideje a kötetlen hangulatú és személyes kapcsolatépítésnek az alapítvány munkatársai, a kuratórium tagjai és az általunk támogatott, vagy éppen velünk együttműködő, közös projekteket megvalósító szervezetek vezetőivel, tagjaival. Ennek jegyében MMAA partnertalálkozót szerveztünk, amelynek az Apacuka étterem adott otthont 2022. április 22-én. A találkozó remekül sikerült, erről a következő fotók…

Részletek

Kerekasztal beszélgetés mentesítő házak létesítésének lehetőségéről, a hozzátartozójukat otthon ápolók tehermentesítéséről

Az Európai Bizottság jelentése szerint Magyarországon kb. 900 ezer embert érint valamilyen szinten, hogy gondoskodnia kell másokról, ebből 300 ezer ember nem tud pénzkereső munkát vállalni az otthonápolás miatt. A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület több mint nyolc éve dolgozik azért, hogy a gyermeküket otthonápoló családtagot (nagyrészt anyákat) megbecsülje a kormány, a 24 órás, az…

Részletek

A sokat szennyezők, a sokat fogyasztók, vagy a gazdagok fizessék a klímapolitika költségeit?

„Mindenképpen az emberek fogják megfizetni a zöld átállás költségét, amiről egyelőre nem is tudjuk biztosan, mekkora lesz – derült ki egy szerdai vitaesten. Eldönthetjük, hogy a társadalom melyik csoportja milyen mértékben járuljon ehhez hozzá, az viszont biztos, hogy az államnak nem kellene dotálnia a jacuzzik fűtését, és költhetné klímatudatosabban az adófizetők pénzét. A Green Policy…

Részletek

Beszámoló az Igazságos zöld átállás tanulmány bemutató és szakpolitikai kerekasztal beszélgetésről

2022. január 7-én tartottuk a Foundation for European Progressive Studies (FEPS), a Szociális Demokráciáért Intézet (SZDI) és a Megújuló Magyarországért Alapítvány (MMAA) együttműködésben megvalósult Igazságos zöld átállás kutatásról készült tanulmány bemutatóját. Az SZDI nevében Harangozó Gábor programigazgató, az MMAA nevében Büttl Ferenc az MMAA kuratóriumi elnöke mondott köszöntőt. Az eseményt köszöntötte Tóth Bertalan az MSZP…

Részletek

Igazságos zöld átállás

Vezetői összefoglaló Az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (Foundation for European Progressive Studies, FEPS), a Szociális Demokráciáért Intézet Alapítvány és a Megújuló Magyarországért Alapítvány együttműködésében készült tanulmány célja annak megvizsgálása, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem elkerülhetetlen lépéseit hogyan lehet összhangba hozni a társadalmi igazságosság elveivel, és hogy hogyan lehetséges egy szociálisan méltányos klímaátmenet kereteit kialakítani. A…

Részletek

Élelmiszer-önrendelkezés: Fordulat 29 lapszámbemutató

Az élelem-önrendelkezés témája az egyik legfontosabb kapcsolódási pont a baloldal és a zöldmozgalmak között. A lapszám szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az antikapitalista gondolkodásnak és cselekvésnek újra a homlokterébe kerüljenek a vidék és a mezőgazdaság égető problémái. Másrészt egy olyan új nézőpontot kell kínálni Magyarországon a klímaválság ellen küzdő szervezetek és egyének számára, mely a természet kizsákmányolását…

Részletek

Elemző tanulmány a Budapest I. kerületében 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány első hulláma idején bevezetett válságkezelő alapjövedelemről

2020 tavaszán megérkezett Magyarországra a koronavírus járvány. A járvány kezelése nyomán számos korlátozó intézkedés született, amelyek következtében teljes gazdasági ágazatok, egész piacok kerültek egyik pillanatról a a másikra reménytelen helyzetbe.A korlátozás miatti gazdasági visszaesés magyar emberek százezrei vesztették el munkájukat vagy kényszerültek fizetés nélküli szabadságra, csökkentett munkaidejű foglalkoztatásra. Kisvállalkozások ezrei nem voltak kénytelenek bezárni egyik…

Részletek

Részvétel és előadás a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) ülésén

Alapítványunk, a Megújuló Magyarországért Alapítvány (MMAA) mindig fontosnak tartotta a magyarországi idős, nyugdíjas emberek problémáit. Éppen ezért az MMAA egyik kiemelt témája a gondoskodás, amely természetesen magában foglalja az idősekről aló gondoskodást, az idősellátás-idősgondozás kérdéskörét éppúgy, mint az időskori életminőség általános biztosításának feladatának figyelemmel kísérését. A Friedrich Ebert Alapítvánnyal együttműködve 2019-ben megjelentettük a „Mit tehetnek…

Részletek

Nyári tábor

Alapítványunk örömmel támogatta, immár második alkalommal a Szikra mozgalom nyári táborát, ahol a fiatalok a fenntarthatóságról, a zöld agráriumról, zöld-baloldali politikai cselekvési lehetőségekről és egyéb zöld és baloldali témákról beszélgettek, vitatkoztak. A táborban a Megújuló Magyarországért Alapítványt Büttl Ferenc, az MMAA kuratóriumi elnöke képviselte. Köszönjük a részvételt!

Részletek