Magyarországon megközelítőleg 3 millió embert érint a lakhatási szegénység. A Habitat egy nemzetközi lakhatással foglalkozó szervezet, itthon a tevékenysége két pillére épül: lakásfelújítási programok előkészítése és koordinálása önkormányzatokkal együttműködve, valamint szakpolitikai tanácsadás. Ilyen szakpolitikai javaslatcsomag a Feketelakás 3.0 is, amely előkészítésében Büttl Ferenc, az MMAA kuratóriumi elnöke is részt vett.
Arra a kérdésre, hogy mit hiányol leginkább a magyar lakáspolitikáról való gondolkodásból, Gosztonyi Ákos a rendszerszintű szemlélet hiányát emelte ki, ami elismeri a lakhatást mint emberi jogot. Egy méltányosabb lakáspolitika elengedhetetlen része lenne a szociális támogatások emelése, közösségi tulajdonú lakhatási megoldások megkönnyítése és a magánbérleti szektor központi szabályozása.
A lakáspiac itthon jelenleg szélsőségesen magántulajdon orientált, melyet történetileg a rendszerváltás utáni privatizációs hullámokra lehet visszavezetni. Ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom alsóbb, lakástulajdonnal nem rendelkező rétegei a lakhatás terén is hátrányból indulnak, hisz jövedelmük jelentős részét bérleti díjra kénytelenek költeni. Az olyan lakástulajdont (is) célzó támogatási formákból, mint a CSOK, vagy az adóvisszafizetési kedvezmény, ezek a rétegek pedig érdemben nem részesülnek, vagy ki is záródnak.
A lakáspolitika alárendelt szerepet játszik mind a gazdaság-, mind a népesedéspolitikához képest. Ez nem csak a lakhatási körülményeket, és ezzel az egyén életkörülményeit befolyásolja, hanem negatív hatással van a munkaerőpiacra nézve, és hozzájárul a környezetszennyezéshez is.
Kövess a Facebook-on is!
-
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2023 szeptember
- 2023 május
- 2023 április
- 2023 március
- 2023 február
- 2023 január
- 2022 december
- 2022 szeptember
- 2022 május
- 2022 április
- 2022 február
- 2022 január
- 2021 november
- 2021 október
- 2021 szeptember
- 2021 augusztus
- 2021 július
- 2021 május
- 2021 április
- 2021 március
- 2020 december
- 2020 október
- 2020 szeptember
- 2020 július
- 2020 június
- 2020 május
- 2020 március
- 2020 február
- 2019 december
- 2019 november
- 2019 október
- 2019 szeptember
- 2019 június
- 2019 május
- 2019 április
- 2019 március
- 2019 február
- 2018 november
- 2018 május
- 2018 március
- 2017 október
- 2017 március
- 2017 február
- 2016 december
- 2016 november
- 2016 szeptember
- 2016 augusztus
- 2016 június
- 2016 május
- 2016 április
- 2016 március
- 2016 január
- 2015 december
- 2015 november
- 2015 október
- 2015 szeptember
- 2015 július
- 2015 május
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 február