MMAA-beszélgetés Gosztonyi Ákossal: Lakhatási kérdések és válaszok

Magyarországon megközelítőleg 3 millió embert érint a lakhatási szegénység. A Habitat egy nemzetközi lakhatással foglalkozó szervezet, itthon a tevékenysége két pillére épül: lakásfelújítási programok előkészítése és koordinálása önkormányzatokkal együttműködve, valamint szakpolitikai tanácsadás. Ilyen szakpolitikai javaslatcsomag a Feketelakás 3.0 is, amely előkészítésében Büttl Ferenc, az MMAA kuratóriumi elnöke is részt vett. Arra a kérdésre, hogy mit…

Részletek

MMAA-beszélgetés Misetics Bálinttal: A gazdasági válság szociális, lakhatási vetülete

Adásunkban Misetics Bálint szocálpolitikus beszél nekünk arról, hogy a járványügyi intézkedések és a kialakulóban lévő gazdasági válság hogyan hat Magyarország szociális ellátórendszerére, valamint a lakhatásra. Általánosságban elmondható, hogy a munkaviszony tömeges elvesztése, valamint az, hogy az állam relatív jövedelembiztonságot ellátó intézményei (mint pl. a munkanélküli támogatás) rosszul működnek, szükségszerűen lecsapódik a lakhatás dimenziójára is. Ugyan…

Részletek

Baloldali lakhatás- és lakáspolitika – kerekasztal beszélgetés (második rész)

Alapítványunk a Zöld Terasz Alapítvánnyal közösen beszélgetést szervezett a baloldali lakhatás- és lakáspolitika kihívásairól, korlátairól és lehetőségeiről. Időpont: 2020. március 9., 17:00-19:00 Helyszín: Zöldike Klub, Budapest, Mária tér 1. Mit jelent a Szociális Lakásügynökség? Hogyan kellene szabályozni a magánbérleti szektort? Miként növelhető a kínálat a bérleti piacon? Tettük fel kérdéseinket a kerekasztal beszélgetés résztvevőinek. A…

Részletek

Baloldali lakhatás- és lakáspolitika – kerekasztal beszélgetés (első rész)

Alapítványunk a Zöld Terasz Alapítvánnyal közösen beszélgetést szervezett a baloldali lakhatás- és lakáspolitika kihívásairól, korlátairól és lehetőségeiről. Időpont: 2020. március 2., 17:00-19:00 Helyszín: Zöldike Klub, Budapest, Mária tér 1. Mitől lesz baloldali a lakáspolitika? Milyen lehetőségei és korlátai vannak az önkormányzati lakáspolitikának ma Budapesten? Tettük fel kérdéseinket a kerekasztal beszélgetés résztvevőinek. A kerekasztal résztvevői voltak:…

Részletek

AirBnb szabályozás európai nagyvárosokban

Habár az előzőekben bemutatott városok között komoly különbségek mutatkoznak lakásállomány és a rövidtávú lakáskiadás piacának nagysága tekintetében is, néhány általánosabb érvényű megállapítást azonban így is tehetünk, amely megállapítások egy jövendőbeli budapesti rövidtávú lakáskiadással kapcsolatos stratégia tervezésénél is hasznosak lehetnek. A bemutatott szabályozások legtöbbször a kiadható éjszakák számát korlátozzák egész ingatlan esetén. Ezzel többek között azt…

Részletek

Beszámoló „Lakhatás – kényszerek és lehetőségek” konferenciáról

Nagy érdeklődés mellett, sikeresen zárult 2019. augusztus 29-ei lakhatási konferenciánk. A konferenciát Karácsony Gergely XIV. kerületi polgármester, fővárosi polgármester jelölt nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy ma Budapesten lakhatási válság van és hogy az országnak és a fővárosnak egyaránt szüksége van lakhatási politikára. A konferencián bemutatásra került a FES (Friedrich Ebert Stiftung) és az MMAA…

Részletek

A LAKHATÁS MINDNEKI SZÁMÁRA MEGFIZETHETŐ KELL, HOGY LEGYEN!

A lakhatás emberi jog, nem árucikk. Javítanunk kell a helyzeten! Négy magyar civil szervezet – A Város Mindenkié csoport, az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország és az Amnesty International Magyarország – csatlakozott a Housing for All (Lakhatást mindenkinek) Európai Polgári Kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy javítsa a jogi és pénzügyi keretfeltételeket ahhoz, hogy az európai polgárok gondoskodni tudjanak a megfelelő lakhatásukról….

Részletek

Lakáspolitikai vitaestünk beszámolója

Alapítványunk támogatta az Átalakulás Intézet Lakhatást mindenkinek! című  vitaestjét, melyre 2017. február 28-án került sor a Politikatörténeti Intézetben. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, hozzávetőleg 100 fő jelent meg a helyszínen. A vitaesten az Átalakulás Intézet itt mutatta be először  Lakhatáshoz való jogot! című vitaanyagát, melyet szerzője, Misetics Bálint ismertetett. /A vitaanyag itt letölthető./ Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésben részt…

Részletek

Teltházas volt lakáspolitikai vitaestünk!

Alapítványunk támogatta az Átalakulás Intézet Lakhatást mindenkinek! című vitaestjét, melyet 2017. február 28-án teltházzal tartottunk a Politikatörténeti Intézetben. A vitaesten az Átalakulás Intézet itt mutatta be először a Lakhatáshoz való jogot! című vitaanyagát, melyet szerzője, Misetics Bálint ismertetett. /A vitaanyag itt letölthető./ Az ezt követő kerekasztal-beszélgetésben részt vett Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere (Párbeszéd), Nagy Sándor, Szeged…

Részletek

Lakáspolitikai vitaestet szervezünk

Ma minden ötödik magyarnak rezsi- vagy lakbértartozása van. Miközben az állam több millió forinttal támogatja a leggazdagabbak lakásvásárlását, az átlagembernek jó, ha párezer forint jut. Pedig van megoldás a lakásválságra! Az Átalakulás Intézet anyaga ezt mutatja be. Erről fog beszélgetni vitaestünkön többek között Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere (Párbeszéd), Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere (Együtt), Lakner Zoltán…

Részletek