Részvétel és előadás a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK) ülésén

Alapítványunk, a Megújuló Magyarországért Alapítvány (MMAA) mindig fontosnak tartotta a magyarországi idős, nyugdíjas emberek problémáit. Éppen ezért az MMAA egyik kiemelt témája a gondoskodás, amely természetesen magában foglalja az idősekről aló gondoskodást, az idősellátás-idősgondozás kérdéskörét éppúgy, mint az időskori életminőség általános biztosításának feladatának figyelemmel kísérését. A Friedrich Ebert Alapítvánnyal együttműködve 2019-ben megjelentettük a „Mit tehetnek…

Részletek

Nyári tábor

Alapítványunk örömmel támogatta, immár második alkalommal a Szikra mozgalom nyári táborát, ahol a fiatalok a fenntarthatóságról, a zöld agráriumról, zöld-baloldali politikai cselekvési lehetőségekről és egyéb zöld és baloldali témákról beszélgettek, vitatkoztak. A táborban a Megújuló Magyarországért Alapítványt Büttl Ferenc, az MMAA kuratóriumi elnöke képviselte. Köszönjük a részvételt!

Részletek

Baloldali gazdaság- és társadalompolitika

Alapítványunk kuratóriumi elnöke, Büttl Ferenc beszélgetett Andor László volt EU biztossal, közgazdásszal és Éber Áron Márk szociológussal, társadalomkutatóval a baloldali gazdaság- és társadalompolitika lehetőségeiről, esélyeiről, feltételeiről a Zöld Műhely Alapítvány által szervezett Fenntarthatósági táborban, Horányban. A beszélgetésben szó esett az olyan új baloldali politikai javaslatokról, mint a négy napos munkahét és az alapjövedelem is. A…

Részletek

Méltányos Zöld Átmenet

Beszélgetés a méltányos / igazságos zöld átmenetről a Megújuló Magyarországért Alapítvány támogatásával.  Te is gondolkodtál már azon, hogy a világban, illetve országunkban hogyan biztosítható, hogy a klímaválsággal szembeni szükséges lépések egyben a társadalmi igazságosság mozgató elemei legyenek?  Milyen hatásai lehetnek a klímaválsággal szembeni harcnak az elnyomott társadalmi rétegekre?  Hogyan lehet küzdeni a klímaválsággal egy olyan…

Részletek

Lehet zöld az alapjövedelem?

Az alapjövedelem múltja, jelene és jövője a magyar zöldmozgalmak és -pártok életében Kedves Olvasóink! A Megújuló Magyarországért Alapítvány felkérést kapott a Green European Foundation részéről (GEF) egy tanulmány elkészítésére, amely az alapjövedelem történetét mutatja be a magyarországi zöld mozgalom, zöldpártok életében. A tanulmány (report) a GEF által kiadott „Green European perspectives on basic income” következő…

Részletek

Alapjövedelem kísérletek szerte a világon

Készítettünk egy szuper összegző grafikát arról, hogy hol, mikor, milyen részvételi körrel és milyen összeggel folytak feltétel nélküli alapjövedelem kísérletek a világon, amelyet most örömmel osztunk meg olvasóinkkal! Az infografika összesíti nem csupán a múltbéli kíséleteket, de képet ad a jelenleg folyamatban lévőkről is képet ad, sőt bemutatja a tervezett kísérleteket is. Az eredeti összegző…

Részletek

Progressive Hungary Foundation presents executive summaries of its papers (2019/20) in English

Dear Friends! We proudly present the executive summaries of our four papers in English what we’ve published in 2019 and 2020 in Hungarian. In 2019 we presented a study about the chances of local housing policies in Hungary, and another paper about how local governments can help elders with caring / elderly policies. Both studies…

Részletek

Alapjövedelem 2021 programunk – tördelt a nyomdai kiadással megegyező változat

Alapjövedelem-programunk a szegénység megszüntetésének programja, a társadalmi integráció programja, a szolidaritás, az egyenlőség és a felszabadulás programja. Új kiegyezés, új szövetség: együtt – egymásért. Olyan eszköz, amely nem csupán a jelen súlyos bajait orvosolja, de lehetőséget teremt arra, hogy erősebb közösségként, egymást segítve, támogatva nézzünk szembe a 21. század kihívásaival, problémáival, elsősorbana klímaválsággal. A klímaválság…

Részletek

Alapjövedelem 2021: út a biztonságba!

Alapjövedelem-program Magyarország számára – vitairat „Az alapjövedelem annak az alkotmányos alapelvnek a kifejezése, hogy mindannyian egyenrangú tagjai vagyunk közös hazánknak, a Magyar Köztársaságnak.”  Scheiring Gábor, az MMAA volt elnöke A Párbeszéd Magyarországért Párt és alapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány hosszú ideje támogatja az alapjövedelem eszméjét, és rendszeresen előáll olyan konkrét javaslatokkal, amelyek ténylegesen megvalósíthatóak az…

Részletek