A középkorban (kb. 950–1250) tapasztalt melegebb éghajlati periódus, amely elsősorban az északi féltekén, különösen Európában és Grönland környékén volt érzékelhető. Az időszak melegebb hőmérsékletei valószínűleg természetes okokra vezethetők vissza, például a naptevékenység növekedésére és a vulkanikus aktivitás csökkenésére, amelyek kedveztek a hőmérséklet emelkedésének.
Ekkoriban az északi félteke egyes régióiban javultak a mezőgazdasági körülmények, ami lehetővé tette az élelmiszertermelés növekedését és a társadalmi fejlődést. A klíma mérsékelt és enyhébb volt, ami kedvezett a középkori társadalmak fejlődésének. A légkör szén-dioxid- és metánszintje alacsonyabb volt, mint napjainkban, ami azt jelzi, hogy a felmelegedés elsősorban természetes folyamatok eredménye volt.
Az élővilág a változásokhoz igazodott, például a boreális területek kiterjedése növekedett. Ez az időszak fontos a klímaváltozás kutatásában, mivel természetes éghajlati változékonyság bizonyítékául szolgál, és összehasonlítási alapot ad a jelenlegi, ember által okozott globális felmelegedéssel. A középkori meleg időszak rámutat, hogy az éghajlat természetesen is változik, de a jelenlegi gyors ütemű és globális hatású felmelegedés az emberi tevékenység eredménye.