Két évtizede annak, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Két évtizede végre megvalósult nemzedékek álma, és elfoglalhattuk a helyünket az európai nemzetek családjában. Mint minden családban, vannak nehézségek és kihívások, de összességében ez egy hatalmas előrelépés volt az ország számára, amely rengeteg lehetőséget nyitott meg. Olyan lehetőségeket, amelyek egyértelműen az ország gyarapodását, stabilitását és fejlődését szolgálták.
Fontos tudatosítani, hogy számos létfontosságú területen, mint például a klímapolitika, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem és a fenntarthatóság vagy a szociális jólét, az oktatás és közegészségügy, illetve az emberi jogok és demokrácia védelme az Európai Unió a világ vezető ereje. Ez nem kis dolog! Az Unió biztosítja azt, hogy területein a II. világháború óta nem voltak háborús konfliktusok, hogy leomlottak a hátárok Európán belül, és hogy csatlakozásunk óta, mi magyarok is élvezhetjük mindennek az előnyeit. Utazhatunk bárhova, dolgozhatunk vagy letelepedhetünk bárhol – szabad európai polgárok vagyunk.
Ünnepeljük közösen mindazt, amit már elértünk, és építsünk együtt egy még fenntarthatóbb és szolidárisabb jövőt – a nagy európai utazásunk következő fejezetét!
#MagyarországEU-ban #20Éve