rzsgyngy

Vitaestet szerveztünk az illiberalizmus előtt és után címmel

Nagy sikerrel zajott alapítványunk Az illiberalizmus előtt és után című vitaestje október 20-án a Mozsár Kávézóban. A rendezvényen mutattuk be Csigó Péter ReIVízió Műhelyünknek írt tanulmányát. A vitaest résztvevői Majtényi László alkotmányjogász, Csigó Péter szociológus, Rauschenberger Péter filozófus, és Szabó Tímea, a PM társelnöke voltak. Az est házigazdája, a beszélgetés moderátora Scheiring Gábor, az MMAA elnöke….

Részletek

Elindult Re|Vízió Műhelyünk blogja

Elég volt a hátrafelé nyilazásból. Alkossunk közösen új jövőképet Magyarországnak. A Megújuló Magyarországért Alapítvány Re|Vízió Műhelyének célja a bátor és újszerű jövőképek kidolgozása, párbeszédben az érintetettekkel és az érdeklődőkkel. Részvételi jövőkép alkotás a gyakorlatban. Látogassátok meg blogunkat, szóljatok hozzá bejegyzéseinkhez, vegyetek részt a közös jövökép alkotásban! Az illiberalizmus előtt és után című új vitasorozatunk azt…

Részletek

Az illiberalizmus előtt és után címmel vitaestet szervezünk

Alapítványunk október 20-án 18.00 órától „Az illiberalizmus előtt és után” címmel vitaestet szervez a Mozsár Kávézóban Majtényi László alkotmányjogász, Csigó Péter szociológus, Rauschenberger Péter filozófus, és Szabó Tímea, a PM társelnöke részvételével. Az est házigazdája, a beszélgetés moderátora Scheiring Gábor, az MMAA elnöke. A rendezvényen mutatjuk be Csigó Péter ReIVízió Műhelyünknek készült tanulmányát. Az eseményen a…

Részletek

Egy éves lett alapítványunk!

Alapítványunk most lett egy éves!  Működésünk első évfordulóját együtt  ünnepeltük PM-es barátainkkal. Már gőzerővel készülünk második féléves projektjeinkre, részletekkel hamarosan jelentkezünk. A születésnapon készült további képeket itt találjátok! https://www.facebook.com/media/set/?set=a.899091813499616.1073741831.721803117895154&type=3

Részletek

Bicskei Zöld Terasz a kivándolásról

Szeptember 4-én zajlott a legutóbbi bicskei Zöld Terasz.  A téma az  egyre nagyobb gondot jelentő kivándorlás volt, melyről Hevesi Flóra újságíróval beszélgettek a bicskeiek. A kivándorlásról készült friss magyar kutatást itt olvashatjátok: http://index.hu/gazdasag/allas/2015/08/11/meg_mindig_sokan_hagyjak_el_az_orszagot/  

Részletek

Alapjövedelem vita a 8. Zöld Nyári Egyetemen

Idén 8. alkalommal rendezték meg a Zöld Nyári Egyetemet, ezúttal Budapesten. Az idei fő téma az emberarcú alternatívák keresése, melyek segítségével élhető, fenntartható társadalmat hozhatunk létre. A júniusi rendezvény nyitó napján alapítványunk is képviseltette magát az Alapjövedelem vitában, melyen az MMA alelnöke, Tordai Bence, valamint Misetics Bálint, Scharle Ágota és Niedermüller Péter vettek részt. A Zöld…

Részletek

KIé itt a tér?

Zöld Terasz Sopronban április 23-án délután 5-kor a GYIK Rendezvényházban. Vendégünk  volt Tutuntzisz Ákos szociálpedagógus. Kik használják és kik nem használhatják a köztereket? Ki mondja meg, hogy illik viselkedni parkokban vagy az utcán? Deszkások, hajléktalanok, családok, kutyások, turisták, soproniak, nem soproniak…. Sokféle ember alkot egy városközösséget… Hogyan tudunk békésen egymás mellett élni?

Részletek