Százezrek maradnak magukra az Alzheimer-kórral, és ez csak rosszabb lesz, ha a kormány nem intézkedik – Mérce

Szemle

Kollár István Alzheimer című filmje igyekszik rendet teremteni a káoszban. Amellett, hogy betekintést enged az alzheimeres betegek és családjaik mindennapjaiba, definiálja magát a betegséget, megszólaltat neves kutatókat és orvosokat, külföldi példákon keresztül pedig azt is megmutatja, hogyan kellene zajlania itthon az ellátásnak, illetve a társadalom informálásának, érzékenyítésének.

Utóbbiakra azért lenne óriási szükség, mert az emberek szinte semmit sem tudnak az őket is jó eséllyel fenyegető betegségről, annak lehetséges megelőzéséről és arról, hogyan kommunikáljanak az alzheimeres betegekkel, akiket sokszor türelmetlenül, előítéletekkel kezel a társadalom. Már ha egyáltalán kapcsolatba kerülünk a betegséggel bármilyen módon is, hiszen a legtöbb érintett szerint tabu az Alzheimerről való diskurzus Magyarországon, ezáltal még inkább kirekesztve érzik magukat.

Kollár István filmjének bemutatójára Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere támogató levelet küldött.
Idézet a levélből:
“Főpolgármesterként célom, hogy a főváros saját demecia stratégiát alkosson, és hitet teszek amellett, hogy a megelőzésre, kezelésre, gondozásra és kutatásra fordított erőforrásokat érdemben kell megnövelni.”