Az Elsőként Lakhatást koncepció kidolgozója Sam Tsemberis amerikai pszichiáter, aki a munkát a lehető legproblémásabb célcsoporttal, utcán élő mentális betegekkel kezdte meg a kilencvenes évek elején. Az eredmények látványosak voltak: akik szociális bérlakást kaptak, azoknak mindössze 3 százaléka került vissza az utcára a program első 3 éve alatt, szemben az ellátórendszeri intézményekbe jutott emberekkel, akiknél ez az arány 25 százalékos volt.
A kísérletből egyértelműen következett az Elsőként Lakhatást szemlélet alappillére: az intézménybe (pl. hajléktalanszálllóba) költöztetés elkerülése.
Az elképzelés másik fontos alappillére az intenzív szociális munka, amely az érintetteket képessé teszi a lakhatásuk hosszú távú fenntartására, és arra, hogy ez a lehetőség segítsen nekik visszatalálni az önálló életbe.
Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az elterjedt tévhittel ellentétben a hajléktalan emberek viszonylag nagy részének van annyi jövedelme, hogy hosszú távon lakásban élhessen, a háztartásvezetéshez szükséges képességek pedig a többségüknél szintén megvannak. Az olcsó és fennntartható bérlakáshoz jutás pedig nem azt jelenti, hogy bárki minden meggondolás nélkül ajándéklakásokat kapna; jellemzően bérleményekről van szó, ahol a beköltöző ügyfelek fizetik (az alacsony összegű) bérleti díjakat.
