“A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola lakáspolitikai témájú konferenciát szervezett abból az alkalomból, hogy hamarosan élesedik a kormány legújabb demográfiai programja, amelynek egyes elemei – mint például a kibővített csok – lakáspolitikaként is értelmezhetők.”
“Kárpáti József, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége Készház tagozatánk elnöke azt mondta, fontos lenne egy bérlakástörvény megalkotása. Szerinte az nem program hogy magánberuházók veszik ebből a célból a lakásokat, inkább az önkormányzatok, az állam és a helyi vállalkozók együtt döntések el, mennyi lakásra van szükség, és milyen összegért. Ezen felül szabályozni kellene a tulaj kötelezettségeit, lehetőségeit, sőt, nemzetközi példák alapján még a bérleti díj felhasználását is (például hogy kötelező belőle eltenni felújításra, karbantartásra).”
Kövess a Facebook-on is!
-
Legutóbbi bejegyzések
- Önkormányzati zöldpolitikai kihívások és tapasztalatok – tanulmány
- Önkormányzati zöldpolitikai kihívások és tapasztalatok – workshop
- Magyarország jövője akkumulátorgyárak fogságában? – konferencia
- Beszámoló a Filmklub az akkumulátorgyárakról eseményünkről
- Zöld aktivista képzési együttműködés a GEF-fel
Archívum
- 2023 május
- 2023 április
- 2023 március
- 2023 február
- 2023 január
- 2022 december
- 2022 szeptember
- 2022 május
- 2022 április
- 2022 február
- 2022 január
- 2021 november
- 2021 október
- 2021 szeptember
- 2021 augusztus
- 2021 július
- 2021 május
- 2021 április
- 2021 március
- 2020 december
- 2020 október
- 2020 szeptember
- 2020 július
- 2020 június
- 2020 május
- 2020 március
- 2020 február
- 2019 december
- 2019 november
- 2019 október
- 2019 szeptember
- 2019 június
- 2019 május
- 2019 április
- 2019 március
- 2019 február
- 2018 november
- 2018 május
- 2018 március
- 2017 október
- 2017 március
- 2017 február
- 2016 december
- 2016 november
- 2016 szeptember
- 2016 augusztus
- 2016 június
- 2016 május
- 2016 április
- 2016 március
- 2016 január
- 2015 december
- 2015 november
- 2015 október
- 2015 szeptember
- 2015 július
- 2015 május
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 február