Kiszámolták, mennyibe kerülne megmenteni a szociális ellátórendszert, de van, aki hagyná meghalni – Index

Szemle

“Az összes egészségügyi állapota miatt akadályozott személynek (azaz közel másfél millió embernek, amelynek része a 400 ezer fogyatékossággal élő) csak kis része vette igénybe a szociális alapszolgáltatásokat 2016- ban: támogató szolgálatot 7 százalék, nappali ellátást 2,4 százalék, házi segítségnyújtást 3,3 százalék. Jelentős részük úgy nyilatkozott, hogy nincs is szüksége rájuk, de közöttük feltételezhetően sokan vannak olyanok, akiknek lenne rá szüksége, ha nem végezné el az ápolási feladatokat valamelyik családtagjuk. Emellett fontos figyelembe venni, hogy

AZOKNAK EGY RÉSZE SEM VETTE IGÉNYBE A SZOLGÁLTATÁST, AKIKNEK SZÜKSÉGE LENNE RÁ, AMINEK RÉSZBEN AZ AZ OKA, HOGY NEM TUDTAK A SZOLGÁLTATÁS LÉTEZÉSÉRŐL.

A támogató szolgálat jelenleg évi 20 milliárd forintos ráfordítást sem igényel. A jelenlegi igényeket 21 milliárd forintból lehetne kielégíteni heti 3 alkalmas szolgáltatásgyakoriság mellett, abban az esetben, ha a potenciális munkába állók mindegyike el tud helyezkedni teljes állásban.”