A legnagyobb indiai ellenzéki párt, a Kongresszus Párt elkötelezte magát a feltétel nélküli alapjövedelem ideája mellett és programjába emelte a garantált jövedelem bevezetését.
Rahul Gandhi, a Kongresszus párt vezetője elmondta, hogy amennyiben a Kongresszus kormányt alakíthat, minden szegénységben élő személynek biztosítanak majd egy megélhetéshez szükséges minimum bevételt. Egy mezőgazdasági munkásoknak tartott gyűlésen így fogalmazott: „Indiában senki nem fog éhezni, és senki nem maradhat szegény.”
Palaniappan Chidambaram, a párt korábbi pénzügyminisztere szerint a feltétel nélküli alapjövedelem ötletét részletesen megvitatták, és elérkezettnek látja az időt, hogy ezt az elvet a saját helyzetükre alakítsák. Állítása szerint további részletek majd a párt nyilatkozatában kerülnek nyilvánosságra.
Pareen Chakravarty, a Kongresszus egyik adatelemzője megjegyezte, hogy az alapjövedelem összege nem egyforma mértékű lesz minden háztartásban, hanem azok bevételeitől fog függni. „Valójában ez egy progresszív rendszer, melyben lesz egy bizonyos küszöbérték a minimális jövedelemre vonatkozóan, és azokat, akiknek a jövedelme ez alá a küszöb alá esik, jövedelem átutalással kompenzálják majd annak biztosítása érdekében, hogy minden szegény háztartás számára minimális jövedelemtámogatás álljon rendelkezésre.” – mondta.
“We have decided that every poor person in India would be guaranteed a minimum income after the Congress forms the government in 2019,” the Congress leader, Rahul Gandhi, told a farmers’ rally in the central state of Chhattisgarh on Monday. “No one will go hungry in India, no one will remain poor,” he said.