Vezetői összefoglaló
A szociális területen dolgozók véleményét felmérő online adatfelvétel az Ökopolisz Alapítvány megbízásából 2021 január-februárban, szociális szakmai csoportokban meghirdetett kérdőívvel zajlott. A minta elemszáma 1280 fő volt, az eredmények reprezentatívak a teljes szociális területen dolgozó munkavállalókra ellátási szakterület szerint. A felsőfokú végzettségűek viszont jelentősen felül vannak reprezenálva a mintában, ezt sajnos nem tudtuk kiküszöbölni.
A munkavállalók demográfiai adatai alapján megrajzolhatjuk a tipikus ágazati munkavállalót, aki nő, átlagéletkora 48 év, nagy valószínűséggel idősekkel foglalkozik önkormányzati fenntartású intézményben, ahol átlagosan 10 éve dolgozik.
A munkahelyekhez erős a dolgozók lojalitása: több mint 2/3-uk nem tervez a közeljövőben munkahelyváltást. Akik terveznek, jellemzően az alacsony bérek miatt szeretnének váltani. A bérszínvonalat mutatja a medián jövedelem, ami a középfokú végzettséggel, mindenféle pótlékkal, kiegészítéssel együtt 180 ezer Ft, felsőfokú végzettséggel 227 ezer Ft (1). A béren belül tehát jelentős arányt-átlagosan 58 ezer Ft-ot képvisel a szociális ágazati pótlék és a fenntartói bérkiegészítés (fenntartótípus alapján szignifikánsak a különbségek- főként ez az oka a területen dolgozók bérében, munkakörülményeiben megjelenő egyenlőtlenségeknek). A dolgozók átlagosan ennél 56%-kal (kb. 100 ezer Ft-tal) magasabb bért tartanának méltányosnak az általuk végzett munkáért. A dolgozók több mint fele, ha teheti, rendszeresen vállal plusz munkát is, de még ez is csak arra elég 2/3-uk számára, hogy egzisztenciálisan a felszínen tudjanak maradni (a dolgozói szegénység általánosnak mondható).
A dolgozók által a saját szervezeti egységükre vonatkozóan észlelt munkaerőhiány jelentős: a munkahelyek több mint felében van 10% fölötti munkaerőhiány, de emellett magas a fluktuációs ráta is- egy éven belül átlagosan a munkavállalók harmada távozik. Súlyos probléma emellett az utánpótlás majdnem teljes hiánya: a pályakezdők aránya a munkatársakon belül átlagosan mindössze 8%. Munkaerőpiaci folyamatok szempontjából a legrosszabb helyzetben a szociális alap- és szakellátás van.
A munka veszélyességét, megerőltető voltát mutatja, hogy a munkavállalók 54%-a kerül testi kontaktusba naponta az ellátottakkal, 38%-uk munkája jár fizikai megterheléssel, 20%-uk fizikailag is veszélyeztetve van. Emellett jelentős mentális megterhelés is éri őket, a kliensek részéről gyakori a verbális vagy fizikai agresszió (83%-uk tapasztalta már ezt).
Az attitűdkérdésekben majdnem mindenki egyetértett azzal, hogy a munkáját az emberek egyáltalán nem ismerik, a kliensek a járvány kezdete óta rájuk öntik a frusztrációjukat, türelmetlenségüket, problémák esetén a dolgozók teljesen magukra vannak hagyva.
A járvány kezdete óta 21%-uk esetében nőtt az ellátottak száma (ami amúgy is magas volt), a járványhelyzeti feladatellátás módosulását a rengeteg adminisztráció, a terület sajátosságainak nem megfelelő eljárásrendek miatt nagyon nehezen élik meg a kollégák a szövegesen kifejtett véleményük alapján. A dolgozók 28%-a esett már át a fertőzésen, 14%-uk tünetei súlyosak voltak. Karantén idején jellemzően 60%-os táppénzben részesültek. A munkaadók főként az egyszerűbb, nem túl költséges óvintézkedéseket vezették be a munkahelyeken. Tesztelés csak a dolgozók 36%-ának munkahelyén van, a távmunka pedig elvétve fordul csak elő (még a munkaidő egy részében sem engedélyezett, ami tekintve, hogy rengeteg az adminisztrációs teher, nehezen érthető). A járványhelyzeti problémák kommunikálásában, kezelésében legrosszabb osztályzatot az EMMI és a szakszervezetek kapták. A járványhelyzeti helytállásukért 46%-a megkérdezetteknek semmit nem kapott. Akik kaptak, átlagosan 96 ezer Ft-ot vihettek haza – itt jelentős a szórás, mivel a fenntartótól függött a jutalomosztás. A dolgozók 25%-a elutasító az oltással szemben, 20% bizonytalan – őket még meg lehetne győzni jó kommunikációval.
86%-uk nem tagja egyik szakszervezetnek sem. Akik igen, leginkább a SZÁD-nak. A szakszervezetekkel szembeni elutasítás mögött főként az áll, hogy nem tudnak róluk semmit, illetve a jelenlegi jogszabályi környezetben az aktivizmust ellehetetlenítve érzékelik. A szöveges válaszokból kijött néhány olyan kritika, amelyet érdemes lenne a szakszervezeteknek megszívlelniük (hiányzik a dolgozók bevonása, a kommunikáción lehetne és kell is javítani, kezdeni kell valamit azzal a problémával, hogy a munkahelyi vezetők fenyegetik a belépésen gondolkodókat, nyilatkozatokat íratnak velük alá). Reménykeltő, hogy egyébként a dolgozók 89%-a bevonható lenne valamilyen tevékenységen keresztül az érdekérvényesítő munkába. A legfontosabb ágazati problémákat a kérdőív összegyűjtötte az érdekérvényesítés számára, számtalan ötlet, meglátás érkezett a kollégáktól- ezeknek csak egy kis részét tudtuk beemelni ebbe a tanulmányba, ezért javasoljuk a szakszervezeteknek a válaszok tanulmányozását továbbgondolásra.
(1) Összevetésül: a minimálbér nettója 2020-ban 107 ezer, a garantált bérminimum 140 ezer Ft volt. Ha levesszük a nettó bérből a pótlékokat, alap és középfok esetén az átlagbér nettó 140 ezer Ft, felsőfok esetén 158 ezer Ft.
